Határtalanul – 2025.06.04-06.
A Határtalanul program jóvoltából iskolánk 7. évfolyamos tanulói 2025. június 04. és 06. között felvidéki tanulmányi kiránduláson vettek részt, melynek témája „Szabadságharcosaink nyomában a Felvidéken” volt.
A diákokat az utazás során Berecz Éva, Hajer Attila, Málek István, Szentirmayné Gogolyák Ágnes és Holovéné Bamli Mónika pedagógusok kísérték el.
A kirándulásról Holovéné Bamli Mónika tanárnő készített beszámolót:
- nap
A kirándulás napján kora reggel gyülekeztünk az iskola előtt. Mindenki lelkesen és izgatottan várta az indulást. Az időjárás már ekkor is kedvező volt, Borsiba pedig már nyári melegben érkeztünk. Ezen a napon nem kísért bennünket idegenvezető, azonban Berecz Éva tanárnő tartalmas és érdekes ismeretekkel bővítette tudásunkat II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre életével kapcsolatban.
Elsőként Borsiban, a szépen felújított Rákóczi-kastélyt tekintettük meg, ahol a fejedelem és családja életének legfontosabb állomásait ismerhettük meg. A diákok különösen élvezték az interaktív kiállítás nyújtotta lehetőségeket, és betekintést nyerhettek abba, hogyan éltek a kastély lakói egykor.
Borsiból Kassára utaztunk tovább, amely a mai napig meghatározó szerepet tölt be Kelet-Szlovákia életében. Elsőként a Rodostói-házhoz érkeztünk, ahol sok érdekességet hallhattunk II. Rákóczi Ferenc száműzetésének időszakáról. Néhány tanuló saját előadásával is hozzátett az elhangzottakhoz, ezzel színesítve a programot. Ezután az épület belső tereit is bejártuk, és megcsodáltuk a korabeli bútorokat és berendezési tárgyakat.
Innen gyalogosan indultunk a Szent Erzsébet-dómhoz, ahol tiszteletünket fejeztük ki II. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Zrínyi Ilona sírjának megkoszorúzásával. Az idő gyorsan elrepült, így ismét buszra szálltunk, és elindultunk Várhosszúrét felé.
Az esti órákban érkeztünk meg a szállásra, ahol meleg vacsorával vártak bennünket. A vacsora után a diákoknak lehetőségük nyílt egy rövid vásárlásra Rozsnyón. A nap végén mindenki elfoglalta a szállását, majd az estét jó hangulatú beszélgetések és játékok tették teljessé.
- nap
A második nap szikrázó napsütéssel indult, és a nap folyamán igazi nyári kánikulában volt részünk. A szállásra érkezett idegenvezetőnk, Máté Gyöngyi, aki ezt követően elkísért minket utunkon.
Gyönyörű, erdőkkel övezett tájakon haladtunk keresztül. A Magas-Tátra napsütésben ragyogó csúcsai kísérték utunkat, miközben elsőként Lőcsére érkeztünk, az egykori Szepes vármegye központjába. A város lenyűgöző, teljesen felújított középkori főtere ragyogott a fényben. Megtekintettük a Szent Jakab templom híres szárnyasoltárát, majd ellátogattunk a régi városháza épületébe, amely ma a Szepesi Múzeumnak ad otthont. A főtéren meghallgattuk a lőcsei fehér asszony történetét a szégyenketrec mellett, majd rövid megállót tartottunk a Thurzó-háznál.
Innen Késmárk felé vettük az irányt, Thököly Imre városába. Először az Evangélikus fatemplomot néztük meg, amelynek különlegessége, hogy teljes egészében fából épült, vasszögek nélkül. Innen átsétáltunk az új Evangélikus templomba, ahol koszorút helyeztünk el Thököly Imre sírjára. Gyalog mentünk tovább, hogy felfedezhessük a Thököly-várat. Itt megismerkedtünk a Thököly család történetével. A buszhoz sétálva a város főterén lévő pizzériában rendeltünk pizzát, melyet a forróság ellenére mindannyian jóízűen fogyasztottuk el.
Tovább haladva újra megcsodáltuk a napsütötte Tátra vonulatait, majd Poprádra érkeztünk, ahol rövid városi sétán vettünk részt. A nap folyamán egy helyi termelőt is meglátogattunk. Sajnos az aktuálisan érvényben lévő szabályok miatt nem mehettünk közel a szarvasmarhákhoz, de így is érdekes látványt nyújtottak az állatok. Rozsnyó felé utaztunk tovább, ahol a főtéren több nevezetességet is megtekintettünk. Megálltunk annál a háznál, ahol II. Rákóczi Ferenc és hívei az ónodi országgyűlés összehívásáról határoztak, majd Petőfi Sándor emléktáblájánál is tiszteletünket tettük, aki 1845-ben e városban is megfordult. A programokkal teli, meleg, napsütéses nap végén visszatértünk szállásunkra, ahol egy vidám vetélkedővel zártuk a napot.
- nap
Reggel elbúcsúztunk várhosszúréti szállásadóinktól, majd buszra szállva elindultunk utolsó napi programjainkra. Útközben elhaladtunk Krasznahorka vára mellett, amelyet a buszból csodáltunk meg – fenséges látványt nyújtott a napsütésben.
Első megállónk a betléri Andrássy-kastély volt. A kastélyt övező hatalmas, gondozott parkban tett hosszú sétánk felejthetetlen élményt nyújtott. A fák árnyékában sétálva ismerkedtünk a tájjal, valamint a kastély történelmével.
Ezt követően rövid kitérőt tettünk Csoltóra, ahol megnéztük azt a házat, amelyben II. Rákóczi Ferenc 1706-ban megszállt. Innen Rimaszombat felé vettük az irányt, ahol a tanulók csoportokban, térképek segítségével fedezték fel a város történelmi nevezetességeit. A városnézés után különösen jólesett a nagyon finom fagylalt, amelynek íze sokunk emlékezetében megmaradt.
A nap zárásaként a füleki várhoz látogattunk, ahol megmászva a várromokat, a magasból csodálhattuk meg a gyönyörű vidéket.
Hazafelé tartva Siatorska városában álltunk meg késői ebédre, majd az esti órákban érkeztünk vissza Budapestre. Az út során Kelet-Szlovákia történelmi és kulturális értékeibe kaptunk betekintést, és sok élménnyel, emlékkel gazdagodtunk.
Képek a galériában: > megnyitás <