Múzeumlátogatás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Január 21-én a 7. b osztállyal a Bajor Gizi Színészmúzeumban jártunk, ahol a Vándorszínész című múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt. A program elején a diákok több csoportra oszlottak. A későbbiekben csoportmunkában dolgoztak tovább, ahol többek között saját vándorszínész-társulatot alapítottak, és szerepkártyákat kaptak, amelyeket először játékos formában, majd később egy rövid színdarab keretében kellett eljátszaniuk. A kisebb gyakorlást követően a jeleneteket elő is adták egymásnak.

A foglalkozás során a múzeummal is megismerkedtünk, amely egykor Bajor Gizi Jászai Mari-díjas színésznő otthona volt. Betekintést nyertünk a vándorszínészek életébe, különös tekintettel Petőfi Sándor korára. Megismerhettük, milyen körülmények között dolgoztak a színészek abban az időszakban.  A diákok kipróbálhatták azokat az eszközöket, amelyekkel különböző hangeffekteket hoztak létre, megfigyelhették, hogy néz ki egy mozgatható díszlet, valamint színházi jelmezeket is felpróbálhattak a színdarabhoz. Emellett megismerkedtek a korszak neves színészeivel és színésznőivel, és egy rövid időre „belebújhattak” az ő szerepükbe is.

A tanulók rendkívül lelkesek voltak, aktívan bekapcsolódtak a feladatokba. Láthatóan nagyon élvezték a program minden elemét.

Összességében egy tartalmas, élményekben gazdag délelőttöt töltöttünk el a múzeumban, amely nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt számukra.