Megrendülten gyászolunk

Elveszítettük egy nagyszerű pedagógus kollégánkat, Kovácsné Taksás Ildikót.   

Milyen volt?

Odaadó, türelmes, megértő, tapintatos.
Elfogadó volt, nem parancsolt, nem követelődzött.
Fegyelmezett, következetes, kíváncsi. Olthatatlanul kíváncsi volt. Mindenre, az egész világra, s benne mindenre.
A teljesség befogadása iránt, az emberi mélységek kutatása iránt.
Művelt volt és nagyon okos. A kultúra értékeinek őrzője és továbbadója.
Inspiráló. Elkötelezett. Hiteles. Folyton megújuló.
Önállóságra nevelő, bizalmat adó és erősítő tanár volt.
Olyan csodálatos pedagógus, aki erőn felül küzdött saját maga megerősítéséért, a közösségépítésért, az oktatás minőségéért.
Sokoldalú képzettsége, magas szakmai tudása, az angol nyelv népszerűsítése iránti elkötelezettsége, kerületi munkaközösség-vezetői munkája, helytállása kiemelkedővé tette.
Mentor volt és példakép.

Kit szeretett?

A családját mindenek felett. A barátait, kollégáit, tanítványait.
Nagyon és okosan, ahogy a legnehezebb.

Mit szeretett?

Tenni, adni, megmutatni, megtanítani.
Megismerni, megérteni, menni érte.
Szerette a dzsessz zenét, szeretett fotózni, szerette a virágokat, a saját kertjét. Szerette a finom ételeket.
Megtanult küzdeni. Embert próbáló sors jutott neki. Belső ereje, bátorsága igazi hőssé tette. Az ember oly sok mindent kibír, vallotta.
És megoldott annyi, de annyi dolgot derűvel, hittel, kitartással.

Mi lesz most?

„Ildikó életereje e dimenzióban elfogyott, de remélem, odaát a földi lét szépségeit és szeretetét hirdeti majd!
A családnak s az itt maradottaknak nehezebb most. Már csak a fényképekről mosolyog. A filmfelvételekről beszél hozzánk.
De az emberek, a természet, az utazás szeretetét, a folytonos újat tanulás lelkesedését példaként őrizzük szívünkben!”
– írta róla szeretettel volt kollégája, Sipos Erika.